2011. január 4., kedd

Valamikor...réges régen...


...Véltem úgy,hogy az érzések arra valók,hogy egy embert arra biztassanak,amire anélkül nem gondolna sosem.Úgy gondoltam ha lenne értelme annak,hogy érezzek,akkor az bekövetkezett volna.Voltak barátaim,de semmit nem éreztem irántuk,csak társalogtam velük anélkül,hogy belegondoltam volna abba,hogy mit éreznek,akkor mikor elmesélik nekem bajaikat...Nem gondoltam bele...mennyire fáj az mikor ugyan ezt teszik velem...

 ...Véltem úgy,hogy őszintének kell lennem,mert az az egyenes út mindenhez...ha fájt valakinek az amit mondtam nem érdekelt,mert belesem gondoltam abba,hogy mennyire szívszaggató érzés is az....Mostanra megértettem,hogy mennyire fáj az igazság ha szemtől szemben találkozom vele...


...Véltem úgy.hogy hazugságban kell élnem,mert ha nem gondolok rá és nem érzem,akkor nem fáj és elmúlik.De ahogy telt az idő rákellett jönnöm butaság azt hinnem,amiben évekig hittem...a hazugság utolér bármennyire is akarom megmenteni magamat tőle...Féltem attól,hogy a szívem szaggatja szét és most jobban fáj,mintha akkor történt volna.


...Véltem úgy,hogy ha mást hibáztatok,akkor nekem jobb lesz.Önző ár,de akartam,hogy jobb legyen...annyira akartam,hogy elértem és vele megszabadultam attól,hogy felnőljek a feladathoz,hogy beismerjem...Én is hibázok,többet mint  az összes körülöttem lévő.

Most ,hogy úgy érzem vége,mindenben ami volt ...hibák,veszteségek,hazugságok és egyéb dolgok...elismerem...vesztettem és őszintén bánom,hogy ilyenné váltam...az én hibám,hogy ha egyszer megüt a felismerés szele,akkor hátat fordítok,de ígérem...mostantól nem így lesz...Nem akarok többször veszíteni...

2010. december 12., vasárnap

Mese a hollóról,aki él hal az álmodért...


Egyszer volt egy hólepellel borított fennsík...sok ezernyi álom élt rajta.A fagy őrizte őket,hogy ne olvadjanak fel.Ha felolvadnátok álmok... bekövetkeznétek.Egyszer volt egy ember,aki azért volt felelős,hogy ne veszítse el egyiket sem a szélben...örök rejtély kiléte...Ám mikor ő is álmodott,megfagyott azokkal az álmokkal együtt  amikre vigyáznia kellett volna.Ekkor egy holló repült az égen és meglátta az álmába fagyott embert.Segítségére indult,de nem találta a módját annak,hogyan tudna segíteni.Gondolkodott ,hogyan lehetne mégiscsak ,de semmire sem jutott.Hatalmas gondban lehetett...mert olyasmire szánta el magát,amire egy holló sosem lenne képes.Feláldozta az álmait azért,hogy segíthessen egy olyan embernek,akit nem is ismer igazán.Az ég elvesztette azt a csodálatos erejét...azt amikor felpillantanak rá,egy álom születik...egy apró gondolatból.Elvesztette és nyert egy hatalmas csalódást.A kudarcok sorozatát,amit a mai ember nem érthet meg.Felnéznek azok,akik ma már abban hisznek,hogy a gond gondot szül és megoldani egyedül nem lehet,de mi is a gond ha nem próba,amit ajándékként szült nekünk a fagy?!Megoldást találni rá egyszerű...hűlj ki és áramlasz vele,nem jelent többé gondot.Szokj hozzá és vele élsz és vele halsz.Boldog lehetsz benne és nem kell eltemetni magadban.Szeretned kell önmagad azért,ami vagy és az álmok,amiket őriznek egyszer úgy is felolvadnak...még akkor is ha már túl késő.Beteljesíteni azt,amit szántak neked egyszerű...Csak élj vele és sikerülni fog.Nekem is van álmom.Ami félig teljesült.Egy álom,amit ha elmondok nem fog teljesülni,mert aki lát...olvassa a sorok között...Én vagyok a holló én vagyok a fagy és "TE" vagy az álom.Amire te vigyázol majd,akkor is mikor megfagysz és álmodni fogsz ismét...

2010. november 13., szombat

Szűk szavak egy egyediség vesztett emléktől


Próbálok más lenni,ami szabad
Senki sem érti őt,miért ilyen?!
Pedig ha kinyitod lelked látod...
Olyan ő,olyan mint te,olyan vagyok...
Olyan mint te.

Hallgass meg,s ide figyelj most.
Puszta szó,ami szabad,próbál más lenni...
Pedig ha kinyitod szemed látod...
Olyan ő,olyan mint te,olyan vagyok...
Olyan mint te.

Nyisd ki ajtód,hallgasd szavam.
Csak egy szó,egy emlék pont olyan,mint te
Olyan ő, olyan mint te,olyan vagyok 
Olyan mint te.
Csodaország,Meseország...mind mind csak puszta ábránd...

    Álarc voltam mostanáig és egy repedés hasított végig azon a "teremtményen" amit én magam hoztam létre sok kín árán.A tél kezdő időszakán mikor még hópehely sem hull alá...jött el az én időm.Megismertem őt és felborult a szürke,magányos ám apró boldogságokkal teli életem.Mosolyogtam tiszta szívvel,megjelentem akárhol,de azt is nagy odafigyeléssel ám ez mind a semmivé lett azóta...Bánom?!Nem tudom magam sem,de annyit sejtek mélyen legbelül,ez az én hibám is.Nem voltam eléggé sportszerű senkivel sem...főleg azokkal akikkel kellet volna,ám megszenvedem a mai napig ennek az árát.Donnie.D.Samous vagyok..úgy ismertem önnönmagam,mint aki tiszta szívvel tud szeretni,kiáll az igazáért és megteszi mindazt ami tőle telik...de romba döntötték a képzeteim...önismeretem egyenlővé vált a nullával és elzárkózva tengetem a végtelenségig elszenvedő napjaimat,amit magamnak köszönhetek egyes egyedül .Megpróbáltam nem egyedül hánykolódni azon a bizonyos tengeren,ami annyi érzést és élményt rejt önmagában...de sikertelenül.Tanácsért kell folyamodnom,mert kezd kicsúszni a józanság ítélőképessége az irányításom alól.Paranoia,hisztéria,hirtelen harag jellemez mostanság és nem érzem azt amit rég...Azt hiszem elhagytam azt,ami vagyok,amiért szerettek páran és a párból mára már páratlanná váltatok.De köszönöm nektek...Köszönöm hogy velem vagytok és kitartotok mellettem még ha csoda is számomra ezt leírni és ezzel együtt felfogni is:Köszönöm,köszönöm és köszönöm

    Miattatok próbálok még azzá lenni,aki egykoron voltam...vidám,mosolygós,vadóc,megszelidíthetetlen és a már szinte végtelenségig őrjítően megfejthetetlen lenni.Őszintén várom,hogy a tükör melyet fognak elém,egyszer kiesik abból az erős marokból és elveszíti erejét,ami rabul tart engem,mert szeretnék újra...újra szabad lenni...szabad,mint a madár...

    Sokáig hitem a mesékben,abban,hogy élnek olyan lelkek ezen a Földön,akik olyanok ,mint én és együtt fejthetjük meg egymás legmélyebb érzéseit,de mára rájöttem,minden ember önmaga és senki sem lehet olyan mint amilyennek először elképzeljük.Megfontolatlan voltam és ezzel veszítettem egy életet és nyertem egy olyan átkot,ami a szívemig hatolt és sosem fog engedni,mert szerelembe ejtett a mérge.Míg tudom,hogy rossz mégis,örömmel vágnék bele újra és újra...hisz..egyszer élünk...én is...és te is kedves olvasó.Donnie.D.Samous egyszer él és egyszer is fog meghalni Csodaország határain kívül,egymaga a hulla komor ég alatt,baljóslatú szél mellett és a végtelen fekete földön.Samous egy van,volt...és egy darabig még lesz is...

2010. augusztus 7., szombat

"Nah látod...csak ennyitt kellett volna mondanod...megkíméltük volna egymást ezektől"

Egy hatalmas köd él lelkemben
De,mit elrejt eme talány
Csak a múltat szövi újjá.

Szívemben ezer érzés kavarog
De egynek sem lelem válaszát
Végére sosem jutok,csak özönvízként kavarog.

Egyszer,csak egyszer tudnám,hogy mit miért!?
De a kérdés sötét és egy másik fényesebben ég.
Ezer tövis szúrjon engem,s lelkem ezért.

Az élet hálója mind kósza ábránd.
De ki fonja az nem egy éji álom
Maga a lelkem emészt és megőrjíti gondolatom.

Feledni már senki nem képes,se te se én!
De újjászületik mi elveszett,olykor
Csak te lépj, én majd hallgatok.

Elveszett már minek elkellett.
De te légy okos,ne felegyj.
Utoljára kísér utadon egy felelet.

2010. július 31., szombat

Reményeim vágya egy lélek,
Lelkem tükre a vágyaim része,
Részeim egyike reményeim lelke,
A tükör előtte a rabságom vége,
Hogy elérjelek lelkem a tükörben kell élnem.